29.rész Láz és.....

A nyárnak egyszer csak vége lett.Tesiórán egyből rosszul lettem.
-Jól vagy?-jött oda hozzám Minnie.
-Persze,csak kicsit szédülök.
-Ettél ma?
-Igen,egy kicsit.De azóta nincs étvágyam.
Iskola után a barátnőm a táskámat vitte,én pedig Castielre támaszkodtam.

*Castiel*
Csak szorítottam magamhoz a szőke lányt,aggódtam érte.Kezével lassan átölelte a derekam,majd belemarkolt a pólómba.Szédelgett és amint hazaértünk össze is esett.Másnapra magas láz miatt otthon maradt.Hazafele az eső is elkezdett zuhogni,rendesen eláztam.Alig hogy beléptem a bejárati ajtón,a kis szöszi odatámolygott hozzám.
-Hát te?Nem ágyban kéne lenned?
-Hallottam,hogy jössz....már látni akartalak...
-Rosszul vagy?
-Egy kicsit...-szólt halkan és összeesett.Valami komolyabb betegséget kaphatott el.
-Gyere,feküdj vissza!Most az a legjobb ha pihensz egy kicsit!
-Ha te mondod...
Gondosan betakartam és hoztam egy vizes borogatást a homlokára.Csak forgolódott,nyöszörgött.
-Meleg van..
-Nem baj!Csak maradj,próbálj aludni,oké?
-Legalább az ablakot nyisd ki...
-Csak bukóra,mert esik az eső.
Leültem mellé az ágyra és elkezdtem simogatni a karját.
-Bújj ide!-szólt halkan.
-Tessék?
-Azt kértem,hogy bújj ide mellém!Nem tudok aludni!
Mosolyogtam és odafeküdtem mellé.Megfogta a kezem és lehunyt szemmel próbált aludni.Feje az alkaromon volt,a másik kezemmel pedig a hátát simogattam.
-Castiel...
-Hm?Mi az?
-Szeretlek...Nagyon szeretlek...-suttogta.
Összeráncoltam a homlokom.
-Látom nem hiszel nekem.Én tényleg szeretlek!-erősködött.
-Ugyan,csak lázas vagy,ezért beszélsz mindent össze-vissza!
-Nem,én igazat mondok!Miért nem hiszel nekem?
-Mert beteg vagy,lázas vagy,nyűgös vagy!Azt sem tudod miről beszélsz!
-Akkor ne hidd el nekem!-morgott magában.
Elgondolkodtam.Mi van,ha igazat mond?Ha tényleg szeret?Csak sóhajtottam és magamhoz szorítottam.
-Muszáj suliba menned?-dörzsölgette szemét reggeli után.
-Majd sietek!-küldtem neki mosolyt,majd elindultam a buszmegálló felé.
Indultam volna haza a nap végeztével,amikor Candy kis növésű barátnője kapta el a karom.
-Majdnem elfelejtettem megkérdezni!Candy jól van?
-Persze,de még mindig magas láza van.Szerintem örülne ha meglátogatnád!
-Jó ötlet,de nem akarok nagyon zavarni.
-Csütörtökön úgy is van egy kis dolgom,szerintem akkor nyugodtan átugorhatsz hozzá.
-Akkor jó!-örvendett-Szia!
-Szia.-mondtam és siettem hazafele.
Candy a macskát simogatva feküdt az ágyban.Lehuppantam mellé,de mintha észre se vett volna.Megpöcköltem az orrát,mire magára húzta a takarót és úgy simogatta tovább Mr.Mindnightot.
-Mi van,nyűgös vagy?
-Nem,csak fáradt.
-Egész nap itthon vagy és azt mondod fáradt vagy?
-Aha.Elfáradtam abban,hogy egész nap unatkozok.
-Eszem megáll!Majd mondom Minnienek,hogy szedjen rendbe,mert már klinikai eset vagy!
-Miért?Átjön?-kérdezte,de hangjában nem véltem felfedezni semmi lelkesedést.
-Igen.Csütörtökön nekem dolgom van,ezért átjön.Nem úgy nézel ki,mint aki kirobban örömében!
-Mert nem érzem jól magam.Fáradt vagyok,de nem tudok aludni és éhes vagyok,de egy falat se megy le a torkomon.
Odahajoltam és megpusziltam az arcát.Átölelte a nyakam,maga mellé húzott és forró kis fejét a vállamra fektette.Halkan elkezdett szuszogni.Pedig azt mondta, hogy mostanában eléggé álmatlan.
Másnap reggelig fel sem kelt.Észre sem vette,hogy elmentem majd egy fél nappal később hazamentem.Arca már-már ijesztően piros volt,láza még most sem ment lejjebb.Szerencsére feljebb sem.Este majd' meghalt,annyira melege volt,folyamatosan hoztam neki a vizet és a hideg vizes borogatásokat.Szomorkás arccal bújt hozzám.
-Nagyon rosszul vagy?
-Eléggé...Kinyitod az ablakot?Melegem van.
Huszadjára is kikeltem az ágyból és megtettem,amit kért.Hiába írt föl a doki ezer meg ezer gyógyszert,nagyon lassan hatottak.
Amikor visszafeküdtem mellé és homlokára tettem a kezem,elmosolyodtam.Valamivel lejjebb ment a láza.
-Szédülök...
-Nem baj.Majd elmúlik.Nem tudok mást csinálni vele.
-Egy kicsit idegesítelek,igaz?-kérdezte bűnbánó arccal.
-Néha,de nem baj.Beteg vagy és azon vagyok,hogy meggyógyulj!-pusziltam meg a homlokát.
Szomorú arccal nézett rám,majd némán közelebb bújt hozzám.Kis aranyos.Kicsi szíve gyorsan vert.
-Még mindig nem hiszel nekem?-suttogta bele a néma éjszakába.
-Attól függ mivel kapcsolatban..
-Hogy szeretlek...
-Kételkedem benne.Csak a láz miatt beszélsz össze-vissza.
Csak sóhajtott és ismét szuszogásba kezdett.
Másnap délután én mentem Lysékhez,Minnie pedig Candyhez...

*Candy*
Kicsit rossz volt,hogy Castiel nem volt mellettem,de Minnievel is nagyon jól elvoltunk.Megcsinálta a hajam és a körmöm,kicsit rendbe hozott.Szó-szó katasztrofálisan voltam az utóbbi napokban és valahogy úgy is néztem ki.
-Akkor holnap tényleg nem lesz suli?
-Nem,mert a tanárok kirándulni mennek.
Miközben megtépte,azaz kifésülte a hajam jött egy SMS Armintól,hogy kapcsoljuk az 5-ös csatornára.Kis növésű barátnőm fekete hajú lovagja épp akkor ült a dobok mögé.Kicsit elcsodálkoztunk,amikor megláttuk Armint,Lyst és Castielt meg valami ismeretlen fiút a színpadon.Több ezres nézőközönség türelmetlenül tapsolt,kiabált.
-Persze,erről nekünk nem is szólnak!-mérgelődtem.
-Nekem sem említették!A kis szemetek!
-Bár,egész jól játszanak...-nyugtattam a kedélyeket.
-Van benne valami.Lysandernek mindig is jó hangja volt,de se Armint,se Castielt nem hallottam még zenélni.
-Úgy mondod,mintha én már hallottam volna őket hangszeren játszani.
Nagyszerű!Castiel nem hiszi el,hogy szeretem,ráadásul most már egy csomó rajongója is van!Fel kéne adnom...
A koncert szünetében Castiel felhívott.Közben Min már 2 perce beszélt Arminnal.
-Jobban vagy?
-Már igen,de te nem szerettél volna mondani valamit?
-Nem,miért?
-Ugye most csak viccelsz?
-Meglepődtél,ugye?
-Eléggé.De jók voltatok!
-Örülök,hogy tetszett!Most mennem kell,szia!
El sem tudtam köszönni,már letette a telefont.
-Valami baj van Candy?Látom,hogy valami nyomja a lelked!
-Semmi.
-És ezt higgyem is el neked?
-Ha megtennéd,akkor legalább te hinnél nekem!
-Na mesélj csak!-emelte rám fekete szemeit a lány.
-Semmi!-pirultam el,de csak kiszedte belőlem.

-Tehát elmondtad Castielnek,hogy szereted,de ő nem hitte el,mert lázas voltál és azt hitte össze-vissza beszélsz.Hát ez szarügy!
-You don't say?
-És most mit csinálsz?
-Semmit.Vagy leesik neki,hogy komolyan gondoltam vagy talál jobbat.
-Ez így nehezen fog menni!
Csak vállat vontam,majd fölhúztam a térdeimet majd átkulcsoltam őket és a TV-t néztem.Castiel nagyon jól gitározott.

Úgy éjfél felé azonban,amikor a koncertnek vége lett bealudtam.Nem sokkal ezelőtt Rosa is megérkezett.Hárman egymásnak dőlve aludtunk,amikor a 3 fiú szinte berobbant a házba.
-Ennyire unalmas volt a koncertünk?
-Nem,de utána a hírek nem voltak túl érdekfeszítőek!-dörzsölte a szemét az ezüstös hajú Rosalia.
-Ébresztő,Csipkerózsika!Egész héten aludhattál!-rángatott Cast.
Min összeráncolt homlokkal nézett minket.Bár megértem,mert -bár a fiú nem hitte el,hogy tényleg szeretem-szorosan öleltük egymást és kaptam egy puszit is.
Mivel a fiúk nem kevés alkoholt is hoztak magukkal a hangulat oldódni kezdett,bár én igyekeztem keveset inni.Rossz emlékek jutottak eszembe az alkoholtól.Rosalia Lysander ölében ült az egyik fotelben,Minnie a másik fotel karfájáról karolta át Armin nyakát.Én a vöröske vállára hajtottam a zúgó fejemet,miközben ő a derekamat ölelte.A többiek nyalták-falták egymást,én meg nem foglalkoztam velük.
-Miért nem hiszel nekem?-néztem a fiúra.
-Megint ezzel jössz?
-Nem hazudtam,nem beszéltem félre!Én tényleg szeretlek!
A többiek odakapták a fejüket.Nem érdekelt,hogy néztek minket,megcsókoltam a vörös fiút.Teljesen elvörösödtem.Visszacsókolt és kezével közelebb húzott magához.Egész testem bizsergett,amikor nyelveink összeértek.Pár perc alatt teljesen bevadultunk (bár ehhez köze lehetett annak 4-5 pohár piának is).

Keze a pizsama fölsőm alatt kutatott,a melltartómat próbálta kikapcsolni.Már eldőltünk a kanapén és vadul faltuk egymást.A többiek csak csodálkozva néztek ránk.Amikor egy percre elváltunk egymáshoz,megszólalt Armin,mielőtt ismét egymásnak estünk volna.
-Ha ennyire akarjátok,akkor menjetek már szobára,légyszi!
Zavarba jöttünk és én inkább fel is mentem a szobámba.Egyedül.Csak betakaróztam és a macskát simogattam.A lányok nemsokára följöttek hozzám...