25.rész

Felkeltem,megtöröltem a szemem és átöltöztem.Miután úgy-ahogy elégedett voltam magammal visszafeküdtem aludni.Épp,hogy lefeküdtem jött egy SMS Iristől,hogy a parkban van,szeretne beszélni velem.Elindultam a park fele és ott elkezdtem keresni a lányt.De nem találtam sehol.Egész jól elbarangoltam a park egy elhagyatott részére,amikor egy erős szúrást éreztem a karomban.Valaki belém döfött egy tűt,amitől elájultam.

Amikor felébredtem egy ágyon feküdtem,egy számomra teljesen idegen helyen. A kezem hátra volt kötözve,a fejem pedig iszonyatosan hasogatott.Valaki benyitott a szobába.Ahogy kitisztult a látásom,megláttam Trevort.Szörnyen megijedtem,de ő csak mosolyogva nézett rám.

-Felébredtél,cica?-kérdezte,amint felfeküdt mellém az ágyra.

-Engedj el te őrült!-üvöltöttem-Mit akarsz?

-Azt te is tudod!-simított végig a combomon,egészen a fehérneműmig.Többet nem veszek föl szoknyát,legalább is ameddig szabadon van,addig nem.

Felültem az ágyon,lemásztam és elkezdtem az ajtó felé hátrálni.

Lerohantam a lépcsőn,ki az utcára,Kint sötétség uralkodott,csak egy-két lámpa pislákolt.Hallottam ahogy a fiú szalad utánam,így elkezdtem futni.Az egyik kapualjban meghúzódtam,szerencsére nem vett észre.Hamarosan félve bár,de kitekintettem rejtekhelyemről.Sehol senki.Szívem hevesen vert a félelemtől és majdnem elájultam,amikor motorberregést véltem felfedezni a hátam mögül,a távolban pedig valaki felém futott.

-Szia Szöszi!-köszönt rám a sisak védőüvege (vagy nem tudom mi )mögül egy ismerős hang.

-Castiel!De jó,hogy itt vagy!Elvinnél?-kértem kétségbeesetten.

-Persze,pattanj föl!

Megfordultam és végre megtudhatta,hogy nem tudok felülni mögé,mert nem tudnék belé kapaszkodni.Felültetett maga elé és felgyorsított,majd elhúztuk a csíkot.Nagyon féltem,hogy leesek,de amilyen gyorsan,olyan óvatosan mentünk.Hamarosan megállt a házunk előtt.

-Tessék,de mi történt?

-Hosszú,majd elmondom.De,-kezdtem bizonytalan hangon-nem mehetnék át hozzád?Tudja,hogy hazajövök,nem érezném magam biztonságban itthon.

-Nem lenne jó ötlet…..

-Kérlek!

-Rendben…

Bementünk a házba.Az egész házon hatalmas kupleráj uralkodott,kosz és üvegek voltak mindenfelé.Castiel csak a tarkóját vakarta.Látszott,hogy nem szeretné,ha valaki meglátná ezt a helyet.Leszedte a kezemről a kötelet és átöleltem. Megnyugtatott a közelsége.Mélyen beszívtam az illatát,majd hallottam ahogy nyílik az ajtó és hangos csattanással becsapódik.Castiel hirtelen elengedett.

-Menj,bújj el!-tolt a szekrény felé.

-De miért?

-Mert azt mondtam!-szólt ingerülten-Bízz bennem!

Megtettem,mert bízom benne.A szekrény kis résein kitekintettem mi történik.Egy részeg férfi lépett be,aki bár érthetetlenül beszélt,Castiel még is megértette a szavait.Vagy csak agresszív viselkedése miatt akarta eltávolítani a környezetéből.Szerintem az apja lehetett,mert ő így nevezte a férfit.Azt hittem semmi baj nem történik,ezért nem is figyeltem kifele,amikor is csörömpölést hallottam.Kitekintettem és láttam,hogy egy konkrét pohárkészlet és 2-3 borosüveg a földön volt összetörve,Cast pedig az arcát fogta.Végül a férfi kidőlt én pedig bátortalanul kiléptem.Cast háttal állt nekem,én pedig megérintettem a vállát.

-Nem akartam,hogy ezt lásd.Jobb lenne,ha hazamennél!

Megfogtam a kezét és a szemébe néztem.

-Gyere te is!Nélküled nem akarok hazamenni!

Megfogta a kezem és átmentünk hozzám.Ott a kanapén leültünk és én a mellkasára hajtottam a fejem.Csend ült a szobán.

-Mi történt veled?-kérdezte halkan.

-Nem tudom pontosan…de szerintem Trevornak köze van hozzá,mert nála ébredtem,összekötött kezekkel.Ha te nem lettél volna ott,akkor nem is tudom mi történt volna.

Csak bólogatott,magához szorított és a hajamat simogatta.

-Félek…-suttogtam.

-Ne félj!Majd én vigyázok rád!-nyomott egy puszit a homlokomra.

-És veled?Mi történt nálatok?-néztem fel rá.

-Nem akarok róla beszélni.-fordította el a fejét.

Megsimítottam az arcát és finoman megpusziltam.Csak lehajtotta a fejét,de nem nézett rám.Egy könnycsepp landolt a padlón.Castiel sírt.Egyik kezét a szeméhez emelte,hogy ne lássam.Magamhoz öleltem,ő pedig a mellkasomra hajtotta a fejét.

Sajnáltam,hogy felhoztam ezt a témát,bár sejtettem,hogy nem fog jól esni neki.

Lassan Cast súlya alatt eldőltem a kanapén, pedig már abbahagyta a sírást.Csak feküdt a mellkasomon lehunyt szemmel és hagyta,hogy simogassam a haját.Amikor elfárad a kezem (meg azt hittem elaludt) abba hagytam.

-Ne hagyd abba!-emelte föl a fejét.-Ez megnyugtat!

-De én éhes vagyok!És különben is,azt hittem,hogy alszol!-nevettem.

-Nem alszok.Megígértem,hogy vigyázok rád,ezért maradtam ébren.De ha akarsz menj enni.-tápászkodott föl.

Megvacsoráztunk,majd a kanapén ülve elaludtunk.Szorosan közel bújtam hozzá és megszorítottam a kezét.