-Mit csinálsz?
-Unatkoztam.-vont vállat.
Elkaptam a kezét és szigorúan a szemébe néztem.
-Fejezd be!
-Na,mi van?Felkeltettem az aló kiscicát?
Elfordultam,de továbbra sem hagyott békén.A karomat simogatta,hajtincseimet csavargatta és a nyakamat csikizte.Utóbbival nagyon kikészített:a hasamat fogtam,kapálóztam a lábammal,rugdaltam,de csak nem hagyott békén.Ehhez természetesen a hangos nevetés is hozzájárult.Mire észbe kaptam már a derekamon ült,a kezemet a fejem fölé szorítva.Bíztam benne és nem akartam,hogy megint megismétlődjön az este.Mosolyogva lekászálódott és leült az ágy szélére.
-Akkor,szólunk a tanárnak?
-Muuuszááj?-kérdeztem kicsit nyafogva
-Igen,hidd el,muszáj!Na,menj öltözni,mindjárt visszajövök!-mondta,majd kiment.
Hamarosan már a "tanári" felé mentünk,ahol a két osztályfőnök szokta megbeszélni a napi dolgokat.Most csak a mi ofőnk volt ott.Castiel kinyitotta az ajtót és nagy nehezen betuszkolt rajta.
-Jó reggelt tanárnő!
-Sziasztok!Van valami probléma?-tapintott a lényegre.
-Igen,Candy szeretne valamit mondani önnek!-felelt helyettem a fiú.
-Igen?Mi lenne az?-nézett a szemembe a tanár kedvesen.
*Castiel*
A lány nem szólt semmit.Lesütötte szemét és a fölsője szélét babrálta.Sóhajtott és szóra nyitotta a száját,de nem szólt semmit,csak puha,rózsaszín ajkait harapdálta.Megsimítottam a karját.
-Ne félj!Itt vagyok,vigyázok rád!-súgtam a fülébe.
Mélyet sóhajtott,rám emelte gyönyörű sötétkék szemeit,majd ismét a tanárra nézett,aki érdeklődve figyelte a néma jelenetet.Végül megeredt belőle a szó.A szava úgy dőltek belőle,mint a könnyek.Szipogva-remegve mesélte el,mi történt vele eddig.
A tanár csak hallgatott.Nekitámaszkodott az íróasztalnak,karjait melle előtt összefogva nézett szigorúan.Arcának ráncai folyamatosan enyhültek,majd Candy mondandójának végén közelebb lépett hozzá és egy zsebkendővel letörölte a könnyeit.
Átöleltem a kis szőke vállát,megsimogattam és a füléhez hajoltam.
*Candy*
-Ne félj!Semmi gond!-súgta,s éreztem,ahogy ajkai finoman súrolták az arcom.
-Rendben,értem.-szólt a 20-as évei végén járó tanárnő-Mindenképp beszélni fogok vele,a szüleivel és a tanárával!Castiel,remélem számíthatok rád abban a tekintetben,hogy vigyázol rá!Úgy látom,nagyon jóban vagytok!
-Mondhatjuk úgy is....-feleltem halkan.
-Persze!-ölelgetett meg.
-Szerintem most menjetek reggelizni!Trevort meg majd én elintézem!
-Castiel,most már elengedhetsz!-szóltam halkan,amikor már ajtón kívül voltunk.
-Ha így akarod!-vette le rólam a kezét-Remélem hamar megoldódik a problémád!
-Hogy-hogy ennyire aggódsz értem?
-Te csak egy ártalmatlan,védtelen lány vagy.Gusztustalan az,aki ezt kihasználja!
Elmosolyodtam és belekaroltam a karjába.Mosolyogva szorította meg a kezem,majd letörölt az arcomról egy könnycseppet és a helyére puszit nyomott.
-De jóban vagytok!-hallottam mögöttünk Minnie hangját.
Elengedtem a fiú kezét és elpirulva hátrafordultam.A fekete szemek mosolyogva tekintettek rám.Minnie rám kacsintott,majd elment.
-Remélem nem gondolja komolyan,hogy járunk!-szólt Castiel miközben kerestünk egy asztalt a reggelihez.
-Minnie mindig is játszotta nekem a kerítőnőt,úgyhogy nem csodálkoznék,ha komolyan gondolná!
-Csak pletyka ne legyen belőle!Remélem nincs jóban hercegnőékkel!-mutatott a viháncoló Amberékre.
-Tudtommal nem.És ebben reménykedek is.
Délután épp a fedélzeten ücsörögtem a lányokkal (a fiúk nem messze lég hokiztak tőlünk),amikor megszólalt a hangosbemondó.Hamarosan Trevor bukkant fel a színen és roppant idegességgel indult a tanári felé,gyilkos pillantásokat küldve nekem.Teljesen lefagytam,arcom falfehérré vált.Ránéztem Castielre,aki ugyan úgy szemmel ölte volna a fiút,ha ez lehetséges lenne.A lányok elmentek mosdóba,én pedig idegesen dobolni kezdtem a pulton.Nem szerettem egyedül lenni,még akkor is ha a srácok 1,5-2 vagy 3 méterre álltak tőlem (csak mert ide-oda járkáltak a pult és a lég hokis pálya közt).Idegességem nem volt alaptalan:hamarosan a tanári felől hatalmas dühvel jött Trevor,egyenesen felém.
-,,Nem futamodhatok meg!Erősnek kell lennem!"-gondoltam magamban,amikor a fiú odaért hozzám.Megragadta a karom.
-Volna egy kis beszédünk,szöszi!
-Nincs nekünk semmi beszélnivalónk!-néztem szembe vele.Kitéptem a kezem a szorításból és a szobám felé vettem az irányt.A fiúk csak néztek utánam.
-Mi van,félsz tőlem?-kérdezte,amikor a folyosón utolért.
-Én aztán nem!Csak éppenséggel nem szeretem a társaságod!
-Az engem különösebben nem érdekel!-lökött neki a falnak-Hogy volt merszed szólni?Hiszen tudod,hogy ez mivel jár....!
-Tudom,de nem félek tőled!-húztam ki magam magabiztosan-Most pedig megkérlek,engedj el!A szobámba szeretnék menni!
-Azt próbáld meg!
Épp ütött volna,de valaki elkapta a karját és ellökte mellőlem,engem pedig magához ölelt.Az alakot nem láttam,de az illatból már éreztem,hogy Castiel az.Megkapaszkodtam a vállában és felemeltem a fejem.A fiú arca komoly volt,s amint rám emelte tekintetét egyből láttam,hogy aggódott értem.Szívverése és légzése is szapora volt.Mire feleszméltem,Trevor már sehol sem volt és Cast éppen a szobám ajtaját csukta be.
-Tudom,azt mondtam,hogy legyél bátor,de nem azt,hogy szállj szembe vele!Jó?Ilyet többet ne csinálj!-simogatta meg az arcom.
Csak bólintottam és leszögeztem a fejem.Az államnál fogva felemelte és mélyen a szemembe nézett.Milyen gyönyörű szürke szemei vannak...
*Castiel*
Csak néztem Candy meseszép mélykék szemeit.Hüvelykujjammal finoman megsimogattam az arcát és puha ajkait.Legszívesebben közelebb hajoltam volna,hogy megcsókoljam,de nem tehettem.Vissza kellett fognom magam.Most nem lett volna kifogásom,hogy miért csókoljam meg.Hogy őszinte legyek egy kicsit féltem is.Féltem attól,hogy ő mit szólna hozzá.Lassan átkaroltam a derekát és közel húztam magamhoz,ügyelve arra,hogy ne szakítsam meg a szemkontaktust.Teste finoman simult az enyémhez.Már kezdtem attól félni,hogy meghallja vagy megérzi a szívverésem.Amióta itt van teljesen megváltoztam,hát még ez alatt a pár nap alatt!Arcomat közelebb vittem az övéhez.Nem tudom miért,de megtettem.
*Candy*
Castiel arca egyre közeledett az enyémhez.Egy-két fekete tincs lógott az arcába,mert már egy ideje nem festette a haját.Ajkait az enyémhez érintette,de rögtön el is vette.Mintha nem akarta volna,de nem bírt magával,úgy csókolt megint.
-Castiel...ha meg akarsz csókolni,akkor tedd meg!Nem érdekel mi lesz utána!-néztem a szemébe enyhén kábult állapotban,még is határozottan.
Nem mondott semmit,csak ismét megcsókolt.Ez viszont már nem volt olyan bizonytalan,mint az előbbi.Határozottan,még is finoman csókolt.Nyelveink bizsergetően jártak táncot a szánkban,s közben szorosan magához szorított és minden pillanatban egyre közelebb és közelebb húzott magához.Erős kezének tartása azért is volt jó,mert majd' elájultam.Persze,melyik lány nem cselekedett volna így,ebben a helyzetben?
Amikor keze a fölsőm alá téved,finoman eltoltam magamtól.Ezt megértve leállt és lesütötte szemét.Mintha bűntudat mardosná.Mostanában egyre többször csináljuk ezt.Csak tudnánk miért?
Arca piros volt,pont mint az a pár tincs,ami a hajában volt.Haja egyre inkább feketébe hajlott,bár szerintem mindkettő nagyon jól állt neki.Ő nekem mindig csak vörös marad.Csak álltunk,ő a derekamat ölelve még mindig közel egymáshoz,ám egy szót sem szóltunk.Igazából még mindig kívántam a csókját,de már nem mertem kezdeményezni.Főleg,hogy én állítottam le.Végül én törtem meg a kínos csendet.
-Castiel......Miért csináljuk ezt?-kérdeztem halkan,fülébe suttogva.
-Nem tudom....de olyan jó!-súgta vissza,mire bólintottam-Szeretnéd még egyszer?-ismét csak némán bólintottam.
Ekkor azonban már kicsit jobban elfajultak a dolgok.Leültetett az ágyra,finoman a falhoz nyomott,én pedig szorosan belé kapaszkodva.Pechkünkre nem hallottuk a kopogást így az én kis barátnőm benyitott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése