Persze beadandót is kellett írni,amit aznap este meg is írtam.A konyhában ültem,amikor kinyílt az ajtó.Először megijedtem,majd apa nyakába ugrottam.Már nagyon régen láttam. Ahogy öleltem eszembe jutott mik történtek velem,mióta itt vagyok.Elkezdtem sírni.
-Mi baj kicsim?-kérdezte.
-Az ami miatt idejöttünk....-szipogtam és meg is értette mire céloztam-...a tanárnak már szóltam,de még így is félek!
-Nincs senki aki vigyázna rád?Szívesen maradnék itt,de te is tudod....
-Tudom és vigyáznak rám.Egy ember.Egy fiú az osztályból,de nem kérhetem,hogy a testőröm legyen,amíg a zsaruk le nem csukják azt az őrültet.
-Azért nem árt,ha néha a közeledben van.Szerintem megérti.
-Remélem...Mikor mész?
-Ma hajnalban.Nem sokat lehetek itthon.-szorított magához.
Szorosan öleltem és hozzábújtam.Nem akartam elengedni.Görcsösen szorítottam az ingét,ujjaim szinte fehérré váltak.Mélyeket sóhajtoztam,ő pedig a hajamat simogatta.
Végül este 8 körül elment aludni,mert már így is nagyon fáradt volt.Én csak feküdtem és forgolódtam az ágyamban.Apa csodálkozott is,hogy hajnalban fönt vagyok.Megpuszilta a homlokom és próbált megnyugtatni,hogy nincs mitől félnem,de nem nagyon ment.Egyedül maradtam a házban.Kint vihar volt,az ablakon kopogott a fa ága.Már majdnem sikerült aludnom,amikor igazi kopogás hallatszott az üvegen.Odamentem és amikor kinyitottam Castiel ugrott elém.Megrázta immáron vörös haját,amiből jobbra-balra szálltak a vízcseppek.Hiába ázott ás és hiába volt vizes neki is a nyakába borultam.
-Tudtam,hogy félsz...ezért is ugrottam át.
-Jók voltak a megérzéseid!-mosolyogtam-Még most is félek attól az őrülttől!
-Elhiszem!Nem tudom te hogy vagy vele-ásított-de én iszonyat álmos vagyok!Nem alszunk?
Befeküdtünk az ágyba és én mellkasába fúrtam a fejemet.Nevetve ölelte át a hátam.Ujjatlan pólójában nyilván megfagyott kint.Remegett,így betakartam.Szorosan odasimultam hozzá és sóhajtottam.
-Castiel..ha nem féltem volna,de akkor is átjöttél volna?
-Nem tudom..lehet...egy kicsit egyedül is voltam...meg megint összevesztünk anyáékkal....úgy hogy szerintem igen,átjöttem volna.Meg Debora is át akart jönni,de eleget láttam szerintem....-sóhajtott
Erős mellkasa emelkedett és süllyedt,szorítása erősebb volt.Nem tudom,hogy most megkérdezzem:együtt vannak-e vagy sem.Nem,inkább nem.Hiszen ő csak barátként gondol rám és a barátok minek kérdeznének ilyet?Úgy hangzana,mintha féltékeny lennék...
*Castiel*
Miért nem kérdez semmit?Akkor az most nem számít neki,hogy együtt vagyok-e vele vagy sem?Persze,minek is érdekelné,hisz csak haverok vagyunk...
*Candy*
Másnap délelőtt Minnie jött és Castiel hajnalban hazament.Észre sem vettem.Amíg én a fürdőben készülődtem lökött barátnőm kitalálta mekkora poén lesz elcsenni az egyetlen olyan pólót,amiben sütni tudok (tudni illik,megy a sütés csak épp fél kiló liszt mindig a ruhámon landol másfél liter vízzel és minimum 2 tojással együtt).Fel-le rohangáltam a lépcsőn és ki-be a szobákból közben üvöltve.
-Minnie!Hogy rágna meg a grizzly medve!Hova tetted azt a retkes pólót!-kérdeztem a folyosón toporzékolva melegítőben,kontyba fogott hajjal,piros melltartóban.Valaki kopogott.-Egy pillanat!Minnie!Nyisd ki az ajtót!
-Késő,már bejöttem!-hallottam Castiel hangját.Csak ezt ne!
Megfordult az ajtóban és úgy fél percig néztük egymást,mint a harmadik teve meg Noé,majd elpirult arccal elfordult.A tarkóját vakarta.Édes,amikor zavarban van,bár abban a percben nem ez volt az első gondolatom (hanem az,hogy megölöm a lépcsőn vihogó barátnőmet,aki a háta mögött rejtegette a piszkosszürke pólómat).Elvettem az épp felbukkanó lánytól a fölsőmet és gyorsan felkaptam.Közben még a vállába boxoltam egy erőset,hogy ne vihogjon már ilyen hangosan.Castiel óvakodva megfordult.
-Rosszkor jöttem?-nézett végig rajtam-Póló nélkül jobban néztél ki!
Elpirultam,rátapostam Minnie lábára (teljesen jogosan kapta,a vihogás miatt!),majd válaszoltam.
-Nem,épp sütni akartunk!Csak VALAKI-néztem gyilkosan barátnőmre-elcsórta a pólómat!-mondtam indulatosan,gonosz arccal és fejemet egyre közelítettem a lányéhoz.
Eszembe jutott egy régi mondás:Lépj közel!Néz a szemébe!ÉS FEJELD MEG A GECIBE!De ezt sajnos nem tudtam megtenni,mert Castiel felröhögött.Ennek meg mi baja?
-Kár,pedig Lysander,Armin és én moziba megyünk és ha 6-an megyünk akkor úgy olcsóbb.Gondoltam,ti is jöhetnétek!
-Te délelőtt akarsz moziba menni?Az úgy nem jó!És amúgy is ki lenne a hatodik?-bombázta kérdésekkel Minnie Castot.
-1.Már 4 óra van.2.Rosalia.Így megfelel törpike?-hajolt le a fiú hozzá.Ő duzzogva csak valami igent mormogott az orra alatt.
Végül 7-re kész lettünk és a kis csapatunk elindultunk.A mozi egész jó volt,bár a horroroktól mindig rémálmaim szoktak lenni.Minnie és Armin nagyon jól elvoltak,Rosa meg Lyseel turbékolt.Mi meg ültünk velük szembe a kávézóban Casttal és fejcsóválva ittuk a kávénkat és figyeltük őket.Egyszer csak Rosa felénk fordult.
-Ti mikor jöttök már végre össze?
Majdnem kiköptem a kávét és szerintem Castiel is ezt tette volna,ha épp nem egy csokis sütemény darabja lett volna a szájába.Nagy nehezen lenyeltem azt a kis kortyot (és imádkoztam,hogy ne piruljak el fülem tövéig) és kicsit köhicskélve kérdeztem volna Rosától,hogy normális-e,de Castiel megelőzött.Egészen mérgesnek tűnt.Hiába vagyok oda érte,úgy látom nincs remény számomra.Csak letettem egy kis pénzt az asztalra és kijelentettem,hogy hazamegyek,mert Min is mindig ezzel jön és elegem van ebből...Na jó ez nem teljesen volt igaz,de megértette az alibimet.
*Castiel*
-Utána megyek!
-Miért is?
-Miért?Nem fogom hagyni,hogy egyedül sétálgasson este a sötét utcán miközben ez az őrült Trevor rá vadászik!-mondtam és lecsaptam az asztalra egy kis pénzt.Kerestem,kerestem,de sehol nem találtam Candyt.Úgy aggódtam érte....amikor megláttam a parkban.Egy fa alatt ücsörgött,egyedül,remegve,vacogva.Nyárhoz képest elég hűvös van,persze,hogy a nyári ruhájában fázik.Odaguggoltam elé és két tenyerembe fogtam az arcát.
-Candy...ha tudnád mennyire aggódtam érted!
-Castiel...tényleg?
-Még szép!Egy ilyen őrült szabadon van,még szép hogy féltelek te kis bolond!
*Candy*
Szája közelített az enyémhez.
-Nem szabad,ő nem szeret...csak játszik velem,hisz neki már van barátnője.De..az ajkai..olyan puhák és melegek és..olyan édesek...akarom!Meg akarom csókolni!-mondtam és a fiú már le is csapott a számra.
Finom és édesebb volt,mint valaha.Átfagyott testemen végigfutott az égető vágy melege.Annak a vágya,hogy többet kapjak a csókból.Szorosan átölelte a hátam.Úgy ölelt,hogy az én testem szorosan hozzásimult,odapréselődött az övének.Arcom úgy elvörösödött,hogy szinte egybeolvadt a vörös hajkoronával.Ő már szinte az ölemen ült,szívverésünk mint a gyorsvonat úgy robogott.Belemarkoltam a hátán a dzsekijébe és szorosan magamhoz láncoltam.Nyelve forrón és ficánkolt a számban,az enyém pedig hevesen szenvedett az ő szájában.Halkan felnyögtünk mind a ketten.Megremegtem egész testemben,s amikor elvált tőlem azt hittem megfagyok.Beleszédültem és azt hittem ott fogok elájulni.Mosolygott,gyönyörű szürke szemei huncutul csillogtak az esti fényekben.Felvett a karjaiba és úgy cipelt haza.Tudta,hogy eszméletemnél vagyok,de szerintem nem volt biztos abban,hogy lábra tudnék állni.Mindketten tudtuk,hogy levett a lábamról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése