-Candy,hagyj már!
-Nem én voltam!-kuncogtam.
Felnyitotta kómás,köd szürke szemeit.Csodálkozva nézett rám,majd leszedtem róla a macskát és kettőnk közé tettem.
-El is felejtettem,hogy őt idehoztam neked!-simogatta meg a macskát.
-Aranyos macska.Jó,hogy nem vagyok egyedül.Bár,mostanában mindig itt vagy mellettem.
-Baj?
-Nem,egyáltalán nem.-mosolyogtam.
*Castiel*
Mosolygott.Imádtam a mosolyát.És most is imádom.
-Persze,minden oké.Már,nem is nagyon fáj.
-Biztos?
-Biztos.Nem kell aggódnod miattam.De azért köszönöm.-fogtam meg a csuklóját.-De te miért sírtál tegnap?
Nyelt egyet.Lesütötte tengerkék szemét és kezét maga mellé fektette.Lassan megsimogattam.
-H-Honnan tudod,hogy tegnap sírtam?-emelte rám párás tekintetét.
-Nem tudom pontosan.Amolyan megérzés volt.De tudtam,hogy szükséged van rám,ezért jöttem vissza.Meg..tartoztam ennyivel...
-Köszönöm...-mosolygott ismét halványan.Imádni való.Csak némán simogattuk a macskát.
Közben néha-néha összeért a kezünk.Olyankor mindig elpirult.Fogtuk egymás kezét és észre se vettük,hogy a macska már rég elment.Kis tenyerét az enyémbe csúsztatta.
-Hideg a kezed...-mondta és megszorította.A szívem egyre gyorsabban vert.Pont úgy szeretem őt,mint régen.
-Az már nem az én problémám.
-Hogy tudsz ilyen sebekkel még mosolyogni?-suttogta komoly arccal.
-A barátaim.Ők segítenek nekem.Meg egy lány.Egy lány aki fontos nekem.
-Szereted?
-Szeretem.
*Candy*
Egy lány...egy lány akit szeret...Ki az?...Annak örülnék,ha én lennék....Mindig csak a lenne...Jó lenne egyszer elfelejteni...
Közelebb kúsztam hozzá és kisimítottam az arcából a tincseket.Szeme csillogott.Átölelt erős karjaival és gyengéden simogatni kezdte a hátamat.Mellkasába fúrtam az arcom és beszívtam az illatát.Kellemes illata volt.Jó volt reggel is erre kelni.Betakart és hajamba temette sebes arcát.Akkor hallottam,hogy valaki bejött és a szobám fel tart.Castiel nem figyelt és n is tetettem az alvást,amikor a résnyire nyitott szemem sarkából megláttam aput az ajtóban.Mosolygott,bár egy kicsit ráncolta a homlokát.Persze,hisz ő nem ismeri Castielt,aki mindig vigyáz rám.Meséltem neki,de nem ismeri személyesen.Így persze,hogy bizonytalan volt vele szemben.Néhány perc múlva lehámoztam magamról a fiú kezeit s lementem apához.
-Hova mész?-hallottam a suttogást magam mögül,amikor már a kilincset fogtam.
-Apához.Most ért haza.Ugye nem baj?
-Menj csak.
Lassan leballagtam a lépcsőn.A parketta recsegett a talpam alatt.Apa felkapta a fejét az újság mögül.
-Látom megébredtél!-mosolygott-Minden rendben?
-Igen,minden oké!-mosolyogtam és a fotel karfájára ültem puszit kuncsorogva tőle.Meg is kaptam,mint mindig.
-Nem volt semmi baj mostanában?
-Hát...egyszer még összefutottam Trevorral,de Castiel kimentett...szerencsére..-feleltem,de éreztem,ahogy elpirulok.Ezt apa is észrevette,mert fülig húzódott a szája.
-Látom jól aludtál!És ki volt a párnád?
-Castiel,ő az akiről meséltem,hogy vigyáz rám és mindig mellettem áll.
-Addig értettem,hogy mellette nem fognak bántani,de ez azért erős túlzás,nem?
-Akár hiszed-akár nem gyakran alszunk együtt.Biztonságban érzem magam mellette.Ugye,ez azért nem zavar?
-Rendes veled?
-Persze.Különben a közelembe sem engedném.Épp elég volt a zaklatókból egy életre!-és ebben a pillanatban hálát adtam,hogy a hálóingem elrejti a vállam.
-Ahogy gondolod.De nem szeretném ha bármi rosszat tenne az én kicsi lányommal!
-Ne aggódjon,nem fogom bántani!-hallottam Castiel hangját az ajtó felől.
-Biztos te vagy Castiel!-mérte végig apám a fiút.-Remélem így is lesz!-mondta szigorúan,de a szeme mosolygott.-Mi történt az arcoddal?
-Csak...össze verekedtem valakivel.Pont Candy miatt.
Nem tudtam leolvasni az arcáról,hogy most csak fényezi magát apa előtt,vagy igazat mond.
-Örülök,hogy vigyázol rá.Rendes gyereknek tűnsz!
Ekkor fellélegeztem.Ha ezt mondja,akkor már rossz nem lehet.
-Elsőre egy szülő sem nézi ki belőlem ezt.-szólalt meg halkan magabiztos mosollyal.
-Mert nem úgy nézel ki,de én látom benned a jó embert.Remélem nem az lesz Candy,mint legutóbb.-fordult hozzám.
-Apa.Castiellel nem tervezek össze jönni!
-Ezt mondtad Trevorral kapcsolatban is!
Cast csak mosolygott magában a kanapén.Kíváncsi vagyok mi jár a fejében.Bár,nem tudom jó ötlet-e ezt tudnom.Amíg ők elbeszélgettek valamin elmentem magamnak kávét csinálni.Szerencsére jól kijöttek egymással.Ez egy számomra nagyon is megnyugtató tény.Csak vártam,hogy lefőjön (vagy nem tudom pontosan hogy kell mondani,elkészül,na) a kávé.Magamba feledkezve gondolkoztam.Hideg kezek szántották végig simogatva a karom.
-Minden oké?-kérdezte a vöröske.
-Igen,csak gondolkoztam.Apa?
-Elment valahova.Biztos minden rendben?
-Persze,tényleg semmi baj.Csak gondolkodtam.
*Castiel*
Hátratűrt egy tincset a füle mögé.Halkan felnevettem.
-Mi az?Min nevetsz annyira?
-Csak eszembe jutott egy régi ismerősöm....Egyszer úgy próbált csajozni,hogy azt mondta a lánynak,hogy cuki a füled!-nevettem.Ő is csilingelve felkacagott.
-És sikerült neki?
-Aha.Egy évig járt is a csajjal.De szerintem csak szerencséje volt.
-Ki tudja?Lehet tényleg tetszett a lánynak.Vannak véletlenek az életben,nem gondolod?-nézett rám kék szemeivel.
-Meglehet,bár én nem hiszek a véletlenben.Én úgy gondolom minden okkal történik,vagy ....
-Valaminek a céljából....Egyetértek,de azért a véletlen is előfordulhat néha-néha.
-Talán...-mondtam és beleittam a kávémba.Sose szerettem,csak mostanában szoktam rá.Mióta Candyvel vagyok mindennap.Mióta vele vagyok nagyon megváltoztam.És szerintem valami még változni is fog...
-Nem fáj az arcod?Most már tényleg nagyon csúnya...
-Nem,csak ha hozzáérek.De ha téged ez megnyugtat tegyünk rá jeget.
Előkotort egyet a fagyasztóból és finoman az arcomra tette.Megfogtam a kezét,ami a jégtasakon volt.
-Valami baj van?Sápadtnak tűnsz!
-Semmi...csak...mindegy!-mondta és elfordult tőlem.
-Mond csak!Tudod,hogy én mindig segítek neked!-tettem vállára a kezem.Elvette az asztalról a telefont és az orrom alá dugta.
Egy SMS volt.Trevortól.Már most féltem,pedig még el sem olvastam.Az SMS-ben ez állt: Tudom hol vagy,hol alszol és kivel.Ne félj,megtalállak és enyém leszel,még akkor is ha a sitten fogok ülni,vagy ha te meghalsz.Ne hidd,hogy a vörös kis lovagod meg tud védeni!
Ledöbbentem és magam felé fordítottam őt.Szemét eltakarta.Félt.Meg is értem.Letettem a jeges tasakot az asztalra és magamhoz öleltem.Elsírta magát a vállamon.
-Most mi lesz?-szipogta.
-Semmi.Majd vigyázok rád.Itt leszek melletted,oké?-támasztottam homlokom az övéhez.
-Oké.-törölgette könnyeit.
-Na,akkor fejezd be a sírást.Sokkal szebb a mosolyod!-biztattam én is egy mosollyal.
-Remélem nem zavarok!-hallottam a lány apjának a hangját az ajtóból.
40-es éveimben járhatott,rendes férfi volt.Sötét barna hajában volt egy-két ősz tincs.
-Baj van kicsim?-fordult a lányához.Neki is megmutatta az SMS-t.
*Candy*
-Legjobb lenne,ha most a rendőrségre mennénk!Azonnal!
-Nem tudom,hogy ez jó ötlet-e...-szóltam halkan.
-Ne félj!Nem lesz semmi baj!Legfeljebb többet kell rád figyelnem!-ölelt magához Cast.
Mélyen beszívtam az illatát.Valamennyire sikerült megnyugodnom.
-Jó,menjünk....-mondtam és felmentem készülődni.
Hamarosan már a rendőrségen voltunk,ahol én egy mukkot nem tudtam szólni,csak a fölsőm szélét babráltam.Amikor engem akartak megkérdezni,hogy mi történt riadtan felkaptam a fejem és azt hittem elájulok.Féltem.Nagyon féltem.Éreztem,ahogy a mellettem álló vörös fiú megszorítja a kezem.
Kint apa nem volt ott,kávéért ment.Castiel aggódó tekintettel nézett rám.Szomorú,sápadt arcomat látva mg jobban elkezdett aggódni.
-Ugye,semmi baj nincs?Nem vagy éhes?
-Nem,semmi komoly.Csak nem sűrűn járok a rendőrségen.
-Ne aggódj!Itt vagyok!-szorította meg a kezem.
-Hogy tudsz ilyen helyzetben is nyugodt maradni?
-Nem igazán vagyok nyugodt.Csak téged megnyugtat,ha nyugodt vagyok.-nevetett.
Mosolygott.Csak szorította a kezem és mosolygott.A vállára hajtottam a fejem és lehunytam a szemem.Megnyugtatott az illata,a közelsége.Erős keze szorított és az sem zavart,hogy már fáj.
-Hát itt vagy Candy!Hoztam neked valamit!-nyújtott apa felém egy tábla csokit.
-Köszönöm..-mondtam erőltetett mosollyal.
Mi hazamehettünk,apuval még beszéltek.Az emberek mosolyogva néztek ránk az utcán.Persze,hisz' kézen fogva sétáltunk,azt hitték egy pár vagyunk.Otthon Mr.Mindnight jött elém.A kanapén az ölembe kuporodott és dorombolt.Egész nap nem ettem semmit s sorra jöttek a fenyegető üzenetek,amiket a rendőrök kérésére továbbítottam apu telefonjára.Valamiért Trevor nagyon gyorsan megtudta,hogy a rendőrségre mentünk.
-Ne félj már!-nyomott puszit a homlokomra Castiel-Mondtam,hogy bármi áron megvédelek!
-Köszönöm.De én addig félni fogok,ameddig ő szabadlábon van!
-Nagyon helyes!-hallottam egy hangot az előszoba felől......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése