2. rész Hazafele úton.

Épp,hogy csak elindultam hazafele valaki utánam kiáltott.
-Hé Candy!Várj!
Castiel volt az.Ahogy rohant szépen orra esett,pont előttem.Az orrát fogta miközben felállt.
-Jól vagy?-kérdeztem,kissé nevetve és mosolyogva.
-Igen,csak kicsit vérzik.
-Miért siettél annyira?Hiszen nem futottam el!-mondtam szintúgy mosolyogva.Ilyen mosolygós típus vagyok.
-Nem tudom.Csak úgy.Hazakísérhetlek?Úgy is egy fele megyünk!
-Tényleg?Ezt nem is tudtam!-mondtam amikor elindultunk.
-Pedig igen!Szomszédok vagyunk!
-Ezt jó tudni!
-És miért költöztetek ide?
-Apa régen itt lakott,így amikor anya meghalt ide költöztünk,mert itt kapott munkát az ismerőseitől.
Lassan  hazaértünk.Maximum fél órára lakok a sulitól.

-Majd holnap találkozunk a suliban!Szia!
-Még ne köszönj el!Lehet hamarabb is találkozunk!-mondta,majd be is ment a kapujukon.
Kicsit furcsáltam ezt,de nem törődtem vele.Megebédeltem majd a szobámba érve nekifeküdtem az algebrának.Színötös voltam mindig,de az algebrával mindig szenvedtem.Sötétedett amikor kopogtak.De nem az ajtón,hanem az ablakomon!Félve odamentem és kinyitottam az ablakot.
-Hát te?-kérdeztem Castieltől,angolos eleganciával lépett be az ablakomon a szoba ablaka melletti fáról.
-Mondtam,hogy még találkozni fogunk!Meglepődtél?
-Eléggé..Nem szoktam  meg,hogy a most megismert osztálytáraim bemásznak az ablakomon amikor algebrát tanulok!
-Na,akkor a jeles tanulónak is van gyenge pontja!Nem megy a tanulás,kicsi csillag?
-Eltaláltad!De ne hívj kicsi csillagnak,mert megharagszom!-fenyegettem poénosan.
-Igen is,kicsi csillag!Ne segítsek inkább a tanulásban?
-De,kérlek!Itt fogok megőszülni,ha nem segítesz!
-Szívesen!-nevetett.-Viszont annak ára is van!
-Mennyi kéne?
-Csak egy puszi és semmi több!-ölelte át a derekam.
-Te vagy az osztály szoknyavadásza,jól gondolom?
-Jól!Na megkapom a puszit vagy nem?-kérdezte türelmetlenül.
-Majd ha segítettél a tanulásban!Nem bízok benned!
-Felőlem...
Végül elkezdtük a tanulást.Bár Castiel sokat segített,az kifejezetten zavart,hogy a hajamat csavargatja,játszik vele.Aztán amikor már ezredszerre magyarázta el,addigra csak sikerült megértenem.
-Na,megtanultad az algebrát,kérem a fizetségem!
Nevettem,majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Most már mehetsz!Szeretnék lefeküdni...
-Velem?-kérdezte perverz mosollyal.
-Akkor másképp mondom,hogy te is megértsd!Aludni szeretnék...Egyedül!Szia!-mondtam,majd az ablak elé vezettem.
-Szia,kicsi csillag!