11.rész

Mi meg csak ott álltunk,mintha fejbe vertek volna minket.Elindultam a konyhába.
-Kérsz valamit?
-Ha van valami amit meg tudok inni akkor igen.
Levettem a polcról egy poharat,de a másikat nem értem el.Éreztem,ahogy Cast mögém lép és ahogy nyúl a pohárért szinte teljesen odaszorított a pult széléhez.Kirázott a hideg.Nem azért mert Castielhez voltam közel,hanem hogy közel voltam egy fiúhoz.
-Mi van,fázol?Vagy valami baj van?
-Nem,nincs semmi csak....
-Csak?
-Ááá,hagyjuk is!Nem rád tartozik!Nem is fontos...
-Az arcodból ítélve hazudsz!-fürkészett szürke szemeivel.
-Lehet,de ez most nem fontos!-vettem elő egy üveg ásványvizet és próbáltam kibontani.
Castiel kikapta a kezemből és simán kinyitotta.Egy halk 'Kösz!'-t mondtam neki majd kitöltöttem a poharakba a vizet.Az egyik poharat felé nyújtottam.
-Látom,hogy bajod van!Mondd nyugodtan,bennem megbízhatsz!
-Nem azért nem mondom el,mert nem bízom benned,hanem mert nekem nem könnyű erről beszélnem.Neked se könnyű a múltad sötét feléről beszélni!
Közelebb lépett hozzám és megsimogatta az arcom.Volt valami benne,ami bizalmat adott iránta és (hiába nem ismertem sem őt,sem a múltját) egy kicsit csodáltam is.A szürke szempár kedvesen,barátságosan csillogott.Hogy képes valaki páróra/perc alatt ennyire megváltozni?
-Régen volt egy barátom,aki..nagyon erőszakosan bánt velem...Gyakran ütött meg,nem egyszer leitatott és kényszerített,hogy lefeküdjek vele....-kezdtem a mondókámat lehajtott fejjel,mint aki szégyenkezik.-....Apánál akkor telt be a pohár,amikor kis híján belehaltam abba,hogy leitatott,bedrogozott és megerőszakolt....-a végén a hangom elcsuklott és elbőgtem magam-Azóta egy fiúban sem bízok meg teljes mértékben!-zokogtam.
A fiú csak állt,majd egy hirtelen rántással magához ölelt.Abbahagytam a sírást és elcsodálkoztam.Fejét hosszú,szőke fürtjeimbe fúrta és mélyet sóhajtott.Valami bocsánatkérés félét mormogott,de nem hallottam tisztán.Mindenesetre jólesett,hogy kiadhattam magamból azt,amiről még Minnie sem tudott és ami már 1 éve nyomja a lelkem.
-Ugye nem mondod el senkinek?
-Nem fogom,ne aggódj!-simogatta meg a hajam.
-Szerintem menjünk a nappaliba tanulni!Úgy is nemsokára dolgozatot írunk!

-Rendben!-töröltem le a könnyeimet.
Leültünk,bár nem nagyon tanultunk.Inkább csak csöndben ültünk miközben öleltük egymást.
Alig ismertem ezt a fiút,de teljes mértékben megbíztam benne.