12.rész Ó,ne,te!

Másnap a barátaimmal bolondozva mentünk be a suliba.A nagy röhögés közepette én megálltam.Megálltam és a folyosón lévő egyik srácot bámultam.Nem,nem szerettem bele első látásra.Pont ellenkezőleg...
-Mi van?-állt meg mellettem Minnie.
-Semmi,csak az a srác...
-Igen,a régi pasid.Mi van vele?Te szakítottál vele,nem mindegy?
-De,csak...ááá,mindegy hagyjuk is!
Ahogy felemeltem a fejem Castiel tekintetével találkoztam.Ő értette.Az osztályba menet Trevor elkapta a csuklóm.
-Szia Cany!Rég láttalak!
-Szia Trevor!Én is téged,de most mennem kell...
-Ugyan,ha már így összefutottunk beszélgethetnénk egy kicsit!-mosolyodott el.
-Nem hallottad?Azt mondta menni kell,engedd el!-szólalt meg Castiel a hátam mögött.
-Mi vagy te?A testőre?Akkor beszélgetek vele amikor akarok!
Ez idő alatt kiszabadítottam a csuklómat a tenyeréből és besurrantam az osztályba.
-Te komolyan vele voltál együtt?-kérdezte amikor hazafele mentünk.
-Igen.Ő is tette azt a sok szörnyűséget velem.
-Kinézem belőle.
Otthon ledobtam a táskám és ledőltem a kanapéra.Kopogtak én pedig "Nyitva van!" felkiáltással felültem,de azonnal vissza is löktek.Trevor sötétkék szemei néztek vissza rám amint kinyitottam a szemem.Megijedtem tőle és attól,hogy ilyen közel van hozzám.A kezemet a csuklómnál fogva leszorította az ülőalkalmatosságra az egyik lábamat felemelte és hatalmas mosollyal nézett rám.
-Olyan édes vagy,amikor szenvedsz!-mondta és megcsókolt.
Lassan kigombolta az ingemet és közben szorította a kezem,hogy ne tudjak mozogni.

Hamarosan az ő világoskék inge is a földön volt.Eszét vesztve szedte le rólam a ruhadarabokat.Lassan éreztem,ha nem lököm le magamról megfulladok a csókok között.Ellöktem magamtól,de ezzel csak azt értem el,hogy befogta a számat és a nyakamat csókolta és harapdálta.Ennek holnap nyoma lesz.Amikor már se rajta,se rajtam nem volt ruha levette a kezét a számról és így szólt:
-Most mondd amit akarsz,mert később nem fogok törődni vele.De hallgatni fogom,ahogy a fájdalomtól nyöszörögsz.
-Te egy beteg állat vagy!Mondd,orvos látott már?
-Ne nyelvelj cicám,mert rosszabb lesz!-mondta,majd a nyakamat kezdte egyre erősebben csókolni és harapni.A csuklómat kénytelen volt elengedni,hogy taperolhasson.
-Fejezd be!Szállj le rólam!Hagyd abba!-könyörögtem sírva-Nem akarom!-üvöltöttem.
Hallottam,ahogy halkan felnevet.Kegyetlen volt és durva.Könnyeztem és a kanapé huzatát szorongattam úgy,hogy az ujjaim egészen elfehéredtek.Amikor ő "végzett" leszállt rólam,felöltözött és elment.Betakaróztam egy pokróccal,majd ismét kopogtak.
-Kiabálást hallottam és csak most tudtam elszabadulni.-hallottam Castiel hangját az előszobából-Valami ba...-és ekkor meglátott engem,ahogy kuporogva remegve egy szál pokrócban fekszek a kanapén.Odaguggolt mellém és finoman megpuszilta az arcom.Összerezzentem és belenéztem az aggódó szürke szempárba.Megsimogatta az arcom és odadörgölte az arcát az enyémhez.
-Sejtem mi történt...Gondolom fáj...-bólintottam.-Hozok vizet,jó?-kiment a konyhába,de hallottam,ahogy egy jó nagyot ráüt a konyhapultra.